Az oldal szerkesztés alatt áll!

A bűvös körhinta 2005


Az Elvarázsolt Faluban, jégbe fagyva, mozdulatlanul áll a Bűvös Körhinta. Ez Zuzmor (Végvári Tamás), a gonosz rugólábú varázsló műve, aki azon fáradozik, hogy leigázza, és az örök jég fagyos birodalmává tegye a Földet. Zuzmorral egy jóságos, varázsló, Zizidor (Tahi Tóth László) veszi fel a küzdelmet, akinek a lábai helyén szintén rugók vannak. Ám ő is csak addig ugrál, amíg meg nem fagyasztja a jégszívű Zuzmor! Nem marad más hátra, Zizidor barátai kénytelenek csatarendbe állni a Föld megmentéséért. Négy olyan figura, akik akcióhősként kissé valószínűtlenek, de a szívük aranyból van: Brian (Gyabronka József), az epekedő, szerelmes csiga, Dalária (Náray Erika), az operaénekes tehén, Dylan (Galambos Péter), a bódult, filozofikus hajlamú rocker nyúl és Dugó (Görög László), a leszokóban lévő édességfüggő kutyus. Csak három varázserejű gyémánt megszerzésével tudja ez a bizarr, de rettenthetetlen és elszánt csapat megállítani és visszafordítani a létüket fenyegető jegesedést. Zizidor utolsó erejével még egy kedves kis piros Gőzöst (Lux Ádám) varázsol elő barátai számára, no meg egy titokzatos térképet. Így aztán a vonakodó kalandkeresők boldog otthonukat elhagyva, veszélyes útra kelnek a fagyos észak felé. Elkeseredett versenyfutás kezdődik Zuzmorral, az ő hű alattvalójával, Sam-mel (Csuja Imre), az őrszemmel és az idővel, egy tüzet okádó vulkán forrva bugyogó láváján át, egy csapdákkal teli trópusi szentély legmélyéig hatolva, óriási jeges pusztaságokon és hófödte csúcsokon keresztül. Vajon győzedelmeskedhet-e négy hősünk a legyőzhetetlennek tűnő gonosz Zuzmoron? Bátorságra, ravasz fortélyokra és a barátság erejére van szükségük ahhoz, hogy túljárjanak az ellenség eszén, hogy újra kisüthessen a Nap, kizöldülhessenek a rétek, és újra elindulhasson a bűvös körhinta!

Kapcsolatfelvétel, hibás linkek bejelentése!

Név

E-mail *

Üzenet *