Stanley, a szerencse fia 2003


Azt tartják, hogy a Yelnats családon átok ül mióta negyedik Stanley Yelnats ük-ükapja összetűzésbe keveredett egy nagyhatalmú jósnővel. Miután életében őt is és apját is sorra éri a balszerencse, Stanley egy cseppet sem kételkedik az átok valódiságában. Egy napon beüt az igazi nagy pech is, méghozzá egy pár tornacsuka képében, ami látszólag szó szerint az égből pottyan Stanley orra elé. A fiú felveszi a pár cipőt, és nem sokkal később már a bíró előtt áll: kiderül ugyanis, hogy a lábbeli lopott volt! Stanleyt fiatal korára való tekintettel egy javító-táborba küldi "bűnéért" a bíró. A sivatag közepén, több száz mérföldre minden lakott településtől egy látszólag szökésbiztos intézményben elkezdődik Stanley nagy kalandja. A javító-tábor vezetői érdekes módját választották a kis gazfickók átnevelésének: a fiúknak mindennap egy nagy, szabályos lyukat kell ásniuk a tábor körül, csak akkor térhetnek nyugovóra. A fiúk azonban kezdenek gyanakodni, hogy nemcsak a munka nemesít mondás miatt kell lapátolniuk a homokot. Az intézmény vezetője ugyanis kikötötte: ha bármit találnak ásás közben, azonnal jelenteniük kell. Lehet, hogy a sivatag homokja titkokat rejt? Lehet, hogy mindez összefügg a Yelnats család átkával?


Kapcsolatfelvétel, hibás linkek bejelentése!

Név

E-mail *

Üzenet *