1. A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetsége hangoskönyv



A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig - legalábbis terjedelmét tekintve - alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a vaskos könyvben - vagyis abban a képzelt időben, amikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, amikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdőtündék fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az ember fajnak. Különös világ ez az emberfölötti - vagy emberalatti - lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs.

1.


2.


3.

Keress címkék szerint

101 kiskutya (4) 101 kiskutya filmek (2) A Biblia gyermekeknek (14) A Flintstone család (2) A Gyűrűk Ura/A Hobbit hangoskönyv (4) A Jetson család (1) A karate kölyök (6) A kis gézengúzok (1) A kis hableány (4) A nindzsakölyök (1) A Notre Dame-i toronyőr (2) A sárkányhegy titka (2) A szeleburdi család (2) A Szépség és a Szörnyeteg (4) A vadon szava (2) Aladdin (4) Alice (3) állatos animáció sorozat (21) állatos diafilm (168) állatos hangjáték-hangos mese (112) állatos retro animáció (69) állatos retro film (111) állatos retro rajz sorozat (54) Alvin és a mókusok (5) Andersen - Grimm mesék (2) Andy Wheel meséi (14) Annie (1) Arthur (3) Asterix (8) Asterix és Obelix (4) Atlantisz (2) Babar (1) Babe (2) bábfilm (47) bábos - figurás diafilm (54) Bajkeverő majom (3) Balto (3) Bambi (2) Barátom Bonca (1) Barbie (40) Beethoven (7) Benedek Elek meséi (2) Bob a mester (7) Bogyó és Babóca (6) Bolondos dallamok (4) Boszorkányváros (2) Cápacsali (1) Casper (4) Csak az a foci (2) Családi vakáció (4) Családos - kalandos - figurás hangjáték - hangos mese (71) családos - kalandos diafilm (36) családos-kalandos animáció sorozat (40) családos-kalandos retro animáció (39) családos-kalandos retro film (145) családos-kalandos retro rajz sorozat (65) Csingiling (7) Csizmás Kandúr (2) Csodacsuka (2) Csutak (2) Dennis a komisz (3) Derült égből fasírt (2) Dr. Dolittle (5) Drágám a kölykök összementek! (3) Dzsungel Jack (2) Egérmese (4) Elmo (2) Elza (2) Én kicsi pónim (8) Eperke (2) esti mese (2) Eszeveszett birodalom (2) Fehér agyar (2) figurás (2) filmek a Bibliáról és szeretetről (18) fiús diafilm (57) fiús hangjáték-hangos mese (54) fiús retro film (65) fiús-lányos retro animáció (78) Flicka (3) Frédi és Béni (9) Garfield (4) Gazdátlanul Mexikóban (3) gr (1) Grimm-Andersen mesefilm (47) Grincs (2) Gru (2) gyerekműsor (24) Halász Judit mesél (3) Hamupipőke (3) hangos történet a Bibiáról és szeretetről (4) Harisnyás Pippi (4) Harry Potter (8) Harry Potter hangoskönyv (7) Hattyúhercegnő (3) Házibuli (2) Hello Kitty (1) Hófehérke (2) Hókirálynő (7) Holle anyó (5) Huckleberry Finn (2) Hull a pelyhes (2) Hupikék törpikék (3) Így neveld a sárkányodat (3) Jancsi és Juliska (5) Jégkorszak (6) karácsonyi animáció (41) karácsonyi bábfilm (3) karácsonyi film (85) karácsonyi rajzfilm (57) Karácsonyi történet (2) Karácsonyi vakáció (2) karácsonyos diafilm (17) Karácsonyos hangjáték - hangos mese (12) Kémkölykök (5) Kerge kacsák (3) Két Lotti (2) Könyvek könyve (3) Kung Fu Panda (5) lányos diafilm (41) lányos hangjáték-hangos mese (55) lányos retro film (41) Lassie (3) Legeslegjobb cimborák (1) Lilli a kis boszorkány (2) Lilo és Stitch (3) Maci Laci (6) Maci Laci karácsonyos (2) Mackótestvér (2) Macskafogó (2) Macskássy Gyula rajzfilmek (8) Madagaszkár (6) magyar ifjúsági film (56) magyar mesefilm (56) Mentőcsapat (2) mesefilm (126) Mesél az erdő (2) Micimackó (9) Mickey Egér (2) Molnár Piroska mesél (49) Mulan (2) Muppet-show (4) Nagy kalandozások (2) Nanny McPhee (2) Narnia Krónikái (3) Neveletlen hercegnő (2) Niko (2) Nim szigete (1) Oroszlánkirály (3) Oviapu (2) Óz (4) Öcsi (2) Pán Péter (4) PiROSSZka (1) Pocahontas (2) Repcsik (2) Reszkessetek betörők (5) retro állatos rajzfilm (142) retro családos-kalandos rajzfilm (89) retro fiús rajzfilm (55) retro lányos rajzfilm (58) retro rajz (1) Richie Rich (2) Rövidzárlat (2) Sammy nagy kalandja (2) Scooby-Doo (40) Scooby-Doo filmek (4) Seriff az égből (2) Shrek (7) Stuart Little kisegér (3) Susi és tekergő (2) Szabadítsátok ki Willyt! (4) Szájkosaras kosaras (3) szegény - gazdagos diafilm (68) szegény-gazdagos hangjáték-hangos mese (72) Szörny Rt. (2) Talpig zűrben (3) Táncoló talpak (2) Tarzan (2) Tau bácsi (2) Télapu (3) Thomas és barátai (6) Timon és Pumba (3) TNT (1) Tom és Jerry (13) Tom és Jerry karácsony (2) Tom Sawyer (1) Toy Story (5) több hangoskönyv (56) Twist Olivér (2) Úton hazafelé (2) Vacak (2) Végtelen történet (2) Verdák (4) Willy Fog (2) Zenon (1)